Megerőszakolt és prostitúcióra kényszerített egy fiatal nőt egy erzsébetvárosi férfi
A férfi amikor elkapták, azt írta egy ismerősének, hogy „Gaz van itt va rendorok”.
A férfi amikor elkapták, azt írta egy ismerősének, hogy „Gaz van itt va rendorok”.
A bíróság szerint egyértelmű a bűnössége, de az áldozatát az ítélet szerint egyre súlyosabb dolgokra rávevő férfi fellebbezett. Az ügy másodfokon folytatódik majd.
Több száz pedofil képet is összegyűjtött a férfi, akit már csak ezek száma miatt is letartóztattak.
Másodfokon hat év nyolc hónap börtönbüntetést szabtak ki rá.
Egy járókelő közbelépett, így a vádlott nem tudta megerőszakolni áldozatát.
Budapest vezetése nagyszabású projektbe fogott, hogy a háborúkban megerőszakolt nőkről méltó módon megemlékezhessünk. Ezzel kapcsolatban kérdeztük Pető Andrea történészt, a CEU kutatóját arról, hogy miért kötelező velejárója a háborúknak a nemi erőszak, és miért követték el azt tömegével a második világháború alatt a szovjetek.
Egy 2009-es ügy vett újabb fordulatot.
A férfi a vád szerint közel négy évig zaklatott kiskorú diáklányokat.
A párt a volt fideszes alpolgármester, Fohsz Tivadar botránya miatt kezdeményezett jogszabálymódosítást.
Mind több bejelentés érkezik az interneten terjedő pedofil tartalmakról, hiszen minden negyedik tizenéves kapott már kéretlen szexuális üzenetet idegentől. A fiatalok becserkészésének elsődleges terepe inkább az Instagram, egy felügyelet nélkül hagyott gyerek webkamerája pedig olyan dolgokat rögzíthet, ami sok szülő rémálmában sem fordulna elő. Sorra vettük a gyerekekre leselkedő online veszélyeket.
Legalább 20 alkalommal létesített szexuális kapcsolatot egy férfi egy 12 évnél fiatalabb lánnyal. Az ügyészség vádat emelt a férfival szemben.
A rendőrök amerikai segítséggel fogták el a 26 éves magyart, aki a kisfiú testvérével is szexuális cselekményt végzett.
Egyikük 17 éves volt, amikor állítása szerint megerőszakolta a filmmogul.